... Ha tehát meg akarunk szabadulni a gondolkodástól és annak konfliktusaitól, akkor végig kell járnunk a gondolkodás útját, s nem szabad félúton megállnunk, mint ahogy azt egyes álmisztikusok teszik, akik mindenféle "transzállapotokba" hipnotizálják magukat, vagy paradoxonokon élvezkednek abban a hiszemben, hogy ezzel "leküzdik" a gondolkodást, s még csak kísérletet sem tesznek arra, hogy a végére jussanak, vagyis elhatoljanak egészen a gondolkodás határáig, ahonnan legalább egy pillantást vethetnének arra a területre, amely túl van ezeken a határokon.
A gondolkodásban elérjük létünk perifériáját, ahol az út kettéválik, s a végső döntés elé kerülünk; vajon a mélyebb tudatosság útját választjuk-e, amelyen az egyetemes és az egyéni egyre nagyobb tisztasággal képes megvalósulni és beteljesülni - vagy pedig az elszigetelődést, a felszíni tudat szétforgácsolódását, az intellektuális üresjáratot, mely nem ismer más befejeződést, mint az önmegsemmisülést, a végső megszűnést. Ezért, ha a gondolkodás nem is célja, még kevésbé csúcspontja a meditációnak, mégis annak a kiindulópontját képezi. Olyasvalami tehát, ami nélkül a csúcspont soha sem is érhető el. ...


Láma Anagarika Govinda: A korai buddhista filozófia lélektani attitüdje. Orient Press, 1992.