REMETE
Igazad van. Belátom, hogy igazad van. Ó, milyen
nagyon igazad! Hallgass ide. Egy napon, amikor már
hónapok óta, talán egy év óta éltem itt, egyszer csak
látok a földön valamit, valami csillogót. Egy csillogó
követ. Felemeltem. Nézzétek, itt van. Csillámkő.
(Megmutatja a kis követ, amelyet tükörként használ,
mikor a szakállát fésüli) Mikor megnéztem magam ebben
a csillámkőben, akkor láttam, micsoda pompás
szakállam nőtt. Nosza, kerestem egy darab fát,
megfaragtam fésűnek, és elkezdtem ápolni a szakállam!
Fésültem, babusgattam! (Ahogy beszél, egyre ingerültebb
lesz, egyre dühösebb önmagára) És nektek van igazatok!
Azóta csak a szakállammal foglalkoztam! Annak előtte
csak a padlizsánon járt az eszem, és miután elvonultam
a sivatagba, csak a szakállammal foglalkoztam! Egész
életemet a szakállamnak szenteltem! (Feláll, tépni kezdi
szakállát, és szerte-szét hajigálja a szőrszálakat) De most
vége! Majd meglátjátok! Kitépem ezt a nyomorult
szakállt! Ezt az átkozott szakállt! Kitépem! Elhajítom!
Hadd sodorja a szél! Nemsokára nem lesz szakállam!
Egy csepp se! Egyetlen szőrszál se marad belőle!
(Ebben a pillanatban a Galamb ismét nevetni kezd. A remete
meghökkenve hagyja abba tevékenységét, ránéz és
megkérdi)
Most mit nevetsz?


GALAMB
Hogy mit nevetek? Azt, hogy még most is csak a
szakálladdal foglalkozol!



Farid Uddin Attar - CLAUDE CARRIERE 
A madarak tanácskozása (leöltés)