http://www.corbisimages.com/stock-photo/rights-managed/42-18266154/young-woman-in-seiza-posture
Ülő testhelyzet.
A seiza egyedül Japánra jellemző ülésforma. A gerincoszlop egyenes, a ki a seika-tandenben összpontosul, a vállak és a mellkas laza, a kéz a combon nyugszik, sem az ujjak, sem a könyök nincs szétfeszítve. A térdek között két ökölnyi távolság van (a nőknél csak egy ökölnyi).
Olyan érzésnek kell lenni seizában, mintha az ég és föld közé volnánk kifeszítve.
Ikegami (1968) három ülésmódot hasonlított össze: a zen meditációban használt fél ill. teljes lótuszülést (hankafuza ill. kekkafuza), a sarkon-ülést (seiza) és a „törökülést” (agura). Ez az utóbbi kettő használatos leginkább a gyékénypadlójú japán lakásban, ahol lapos párna szolgál szék helyett. Ikegami statikailag a kekkafuzát találta a legstabilabb üléstípusnak, mert a két térd és az ülep alkotta háromszög majdnem egyenlő oldalú.
Minél közelebb esik a ténylegesen mért súlypont a mértani
súlyponthoz és minél csekélyebb az ingadozása, annál stabilabbnak tekinthető
egy ülésmód. Ikegami három csoport súlypont-fluktuációját vizsgálta:
középiskolásokét, zen meditációban járatlan felnőttekét és zen mesterekét. Úgy
találta, hogy az ülés stabilitása nő a korral, a középiskolások súlypontja a
felnőttekénél jobban ingadozott, mert kevésbé szoktak hozzá egy azonos
testhelyzet hosszabb ideig való fenntartásához. De az ülésben való jártasság mégsem
függ össze szükségképpen a súlypont-ingadozással, mert a zen mestereknél a
súlypont nemcsak hankafuzában – amelyben jártasabbak – fluktuált
kevésbé, mint a zazenben gyakorlatlan felnőtteké, hanem az agurában
és seizában is, amelyekben mindkét csoport éppolyan járatos.
Emellett a zazenben járatlan felnőttek fluktuációja éppen a hankafuzában
volt a három ülés közül a legkisebb. Nyilvánvalóan az ülésmód stabilitása
döntőbb a jártasságnál.
Terebess Gábor A ZEN MEDITÁCIÓ PSZICHOFIZIOLÓGIÁJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése